Alkohol és tea

Vita a teáról és az alkoholról

Azt, hogy pontosan mi a tea eredete, egy hosszabb lélegzetű esszé tárgya lehetne, de azt már most is biztosan mondhatom, hogy  a teát nem Kína és nem is a kínaiak találták fel. 

Kína elsősorban a terjedő buddhizmus segítségével az i.sz 8-9 században ismerte fel, és tette magáévá és alakította át a tea művelését (kultúráját), olyannyira, hogy az (részben) az eladdig uralkodó ital, az alkohol helyére lépett.

A Tang dinasztiát megelőző időkben a tea társadalmi-kulturális szerepe meglehetősen marginális volt. Egy történelmi léptékben igen rövid időtartam, mindössze 20-30 év kellett ahhoz, hogy a tea széles körben ismert és gyakorolt itallá váljon. Ennek két határköve a tea kultúráját -értsd ismereteit -  először összefoglaló igénnyel leíró mű a Lu Yu féle Teáskönyv 760 körüli kiadása, majd ezt követően 780-ban a tea termelésének és fogyasztásának megadóztatása, ami kétségtelen jele annak, hogy a tea véglegesen a tömegek érdeklődési körébe került.

Ezt megelőzően a jobbára egzotikusnak számító tea helyett a társasági érintkezés elsődleges terepe az alkohol volt.

A mi nyugati fogalmaink szerint  tradíciónk és kultúránk elválaszthatatlan része az alkohol. Tudomásul kell azonban vennünk, hogy alkohol iránti rajongásunk még a legnépszerűbb időszakokban és országokban - beleértve a hazai ivászati kultúrát és a még attól is elvetemültebb Még-Keletebb-Európai formáit -   sem közelíti meg a középkori Kína szeszimádatát.Se szeri se száma az alkohol jótékony hatását elemző és dicsőítő munkáknak.

Feljegyzések Részeg Országból

Ilyen örökbecsű antológia volt sok más között a "Feljegyzések Részeg Országból c.esszé is, ami egy, az alkoholra felépített utópisztikus társadalmat festett le. (Wang Ji 585-644)

Az alkoholmérgezés és a spirituális szabadság közötti közvetlen kapcsolat nyilvánvaló és  széles körben elfogadott volt, az alkoholfogyasztás a földöntúli lényekkel való kapcsolat felvétel és kapcsolattartás bevett eszközének számított. Becsípett sámánok tartottak szertartásokat a túlvilág és a szellemvilág megszólítására, természetes volt, hogy a túlvilág elgondolásakor a szellemeket is részegen ábrázolták. Ittak, amikor lehetett és ittak amikor nem kellett volna, esküvőn és temetésen,  ünnepek alkalmával, áldozathozatal kíséreteként és az egyre gyakoribbá váló "pu" fesztiválokon - mindig. Az állam néhány tétova kísérlettől eltekintve nem igyekezett korlátozni az alkoholfogyasztást, megtartotta a monopóliumát és adót szedett a jövedelmező iparból.  

„A bambuszliget hét bölcse 竹林七賢” körében szinte szent missziónak számított az akut alkoholmérgezés. Tagjaik az ivászaton keresztül különböztették meg magukat a kor korrupt politikai hatalmasságaitól. A művészet sok ágában megannyiszor megjelenített és lefestett hét bölcs (írástudó - irodalmár)  elvonul a Három Királyság kaotikus, korrupt politikai légköréből és egy bambuszligetben gyűlt össze egyikük háza közelében a mai Henanban, ahol egyszerű, rusztikus vidéki körülmények között saját műveiket olvasták fel és dicsőítették a szabad, hedonikus életet. A spontaneitást, játékosságot, örömet, az állandó evészet-ivászat és a még attól is több ivászat biztosította. Az átszellemültség, az evilági öröm, a túlvilágra nyíló ajtó kulcsa, a társadalmi érintkezés és mobilitás kenőanyaga, minden emberi aktus hajtóanyaga az alkohol volt. A Tang dinasztia idejére megerősödő buddhista és taoista elit nyilvánvalóan kívül maradt ezen a gyakorlaton és ez hozta el lassacskán a változást.

A Bambuszliget Hét Bölcse művelt irodalmárok egy csoportja volt a III. századi Kínában. Az akkor uralkodó politikai káosz idején a csoport tagjai részben a korrupció elleni tiltakozásból kiléptek az adminisztratív és kormányzati szolgálatból és taoista mintára visszavonultan éltek. Rendszerint illuminált állapotban beszélgetve, vitatkozva, költészetet, zenét művelve múlatták az időt. A csoport gazdag irodalmi, történeti reflexiót hozott létre egész Kelet-Ázsiában. Festmények, grafikák, antológiák foglalkoztak és foglalkoznak velük főként a modern korban. A japán művészetben a kilencedik század óta ismert a csoport ábrázolása. Egyik legismertebb alakjuk Liu Ling (kb 221– 300) aki az Óda a Borhoz c. örökbecsű költemény szerzője. A szerzőről számos anekdota megemlékezik: Liu Ling,amikor becsípett a szabadság határtalan érzésétől vezetve számos alkalommal ruháitól is megszabadult és meztelenül ücsörgött a szobájában. Egy alkalommal, amikor így látták és próbálták jobb belátásra bírni, Ling így hessentette el őket “Az otthonom a kék ég és alattam a föld, akárcsak ha tető, vagy padló volna, a ruháim, pedig szobák ebben a házban . Megkérdezhetem Önöket uraim, hogy miért matatnak a nadrágomban?”

 

 

A Szent Tea

   A széles körben elterjedt és gyakorolt alkoholizmus elleni kulturális támadás a Tang dinasztia idején a buddhizmus felől érkezett, de nem az égből pottyant. A társadalmi érintkezés elsődleges formája, az elit-irodalmárok borgőzös légkörben tartott partijai zártak voltak a feltörekvő új eszme, a buddhizmus képviselőinek számára. Azt nem lehet mondani, hogy a szerzetesek teljesen tiszták lettek volna, de a partikról épp az alkohol zárta ki őket. Számtalan költemény, leírás, színházi darab utal rá, hogy a Tang dinasztia elején új, érdekes, egzotikus divatként, a buddhista szerzetesekkel, azok ajánlására érkezett meg az elit  társasági életbe a tea.  Nyilvánvaló, hogy a tea csak eszköz volt, hogy az uralkodó és a feltörekvő elit kiépíthesse és kölcsönösen egybefonhassa kapcsolatait. Sok előnye mellett kétségtelenül az új drog mellett szólt, hogy jóval enyhébbek voltak mellékhatásai. A buddhizmus tanai között az öt fogadalom (upasaka) az ölés, lopás, helytelen szexuális magaviselet és helytelen beszéd mellett a bódító hatású szerektől való tartózkodás is szerepelt. Ebben a korszakban jelentős számú forrás utal arra, hogy nemcsak a kolostorok házirendjében, hanem a buddhizmust követők életében is korlátozni, sőt tiltani igyekeztek az alkoholfogyasztást. A szabály és érvrendszer részeként az alkoholfogyasztás karnikus következményeire is kitértek, amire már ebben az életben, nem pedig majd valahol a túlvilágon kell számítani. Az alkohol öt veszteséget okoz, mondták:

• a vagyon,
• az egészség,
• a társadalmi elismertség, és nem utolsósorban
• az ész elvesztését
• mindezt betetőzve pedig az elkerülhetetlen halál után pokolra kerülvén a végtelen szomj és éhség szolgája lészen az, aki az evilágon az alkohollal parolázik.

Chen úr a Xi zi Hao tulajdonosa és teamestere mindkettőt csodálja és szereti, különösen a tajvani likőrt a Kaoliangot

Az "Esszé a Bölcsesség Tökéletességéről" c. irat már összesen harmincötre teszi az  alkoholfogyasztás okozta veszteségek számát. Rendkívül részletesen kidolgozott szabályrendszer bontakozott ki a kolostorok ügyelő tekintete alatt. A bajban lévőt ugyan elsősegélyként meg lehetett kínálni alkohollal, de figyelmeztetni kellett, hogy a későbbiekben miért és hogyan hagyjon fel az alkoholizálással. A másokat alkohollal kínáló szerzeteseket azzal riogatták, hogy a következő 500 újjászületésüket kéz és végtagok nélkül lesznek kénytelenek végigjárni. Mindennek mélyén pedig ott volt a végső indok: a buddhista életútja során az önmegtartóztatás, a bölcsesség megszerzésére és továbbadására törekszik, az alkohol fogyasztása ellenben menthetetlenül rossz cselekedetekhez vezet. Buddha szerint: "Mindazok akik nem isznak alkoholt, ők az én igazi gyermekeim és nem csupán közemberek, hanem a maguk  a gyermekeim."

 A buddhista kánonba beépülő alkoholtilalom és a tea használatára való bátorítás a kor kulturális választóvonalává vált. 

Ezt több irodalmi mű is megerősíti, köztük a bájos

„Chaji Lun”, „Vita a teáról és alkoholról”

című, ami csak a véletlennek köszönhetően maradt fenn a Dunhuang barlangban egy buddhista kolostor kéziratai között.  Szerzője Wang Fu egy korabeli, magasan iskolázott valószínűleg hivatalnok egyetlen ismert műve, ami vélhetően 780 és 824 között keletkezett. (Érdekes, hogy jóval később, 1726-ban született egy hasonló tibeti szöveg is Tea és tibeti sör címmel.)

A megszemélyesített vitában mindkét fél, tehát Tea és Alkohol úr is saját maga mellett, illetve az ellenféllel szemben érvel. 

Tea Úr:

"Tisztelt Hallgatóság, kérem csendesedjenek le és figyeljenek rám! Én vagyok a mester, aki száz gyógynövényt és tízezer növényt ismer, Mingcao a nevem és Cha (Teának) szólítanak. Császárok és uralkodók családjainak otthonába, a leggazdagabb házakba küldenek engem ajádékként. Időről-időre az udvarba küldenek felajánlásként, így teljes életemet fényben és pompában tölthetem. Fentiekből is nyilvánvaló, hogy én vagyok a magasabbrendű, a tiszteletreméltó, nem is szükséges semmi más bizonygatására."

A tea még ki sem bújt a mózeskosárból, még el sem kezdősött az igazi udvari, hódolati teák rendszerének kialakítása, máris az elegancia és az arisztokrácia drága ajándéktárgya a herbák gyógyfüvek nagy családjából. Tea úr bevezetőként elmondja, hogy minden gyógyfüvek atyjaként királyokat és nemeseket szolgált és nyilvánvalóan magasabb rendű, mint az alkohol.

Mr. Alkohol

"Micsoda nevetséges beszéd! "  - fortyan fel Mr. Alkohol.  A tea még sehol sem volt, amikor az alkoholt már emberemlékezet óta kedvelték és dicsőítették az emberek! Jól ismert a legenda, avagy igaz történet, ami szerint egy alkalommal csupán egy serleg bort öntöttek a folyóba, a partokon állomásozó mindhárom hadsereg katonái mind lerészegedtek. Amikor nagyurak és hercegek hörpintenek belőlem, mind így kiáltanak fel: >Soká éljen a Császár!!< Amikor az udvaroncok kóstolnak belőlem, félelem nélkül járulhatnak feljebbvalóik elé. Velem kívánnak békét a halottaknak, és köszöntik az újszülötteket, az istenek is megvilágosodnak finom gőzömben. Amikor az emberek alkohol és étel kíséretében szórakoznak, ivójátékot játszanak, a rosszakarat mindig messzire távozik, ehelyett jóakarat, becsületesség, helyesség és bölcsesség szegődik társukul. (ren, yi, li, zhi)

A luxuscikk tea nézőpontjával szemben Mr. Alkohol arra hivatkozik, hogy ő a nép gyermeke. Amikor az emberek alkohol mellett szórakoznak, akkor azt jó szándékkal, bölcsességgel teszik. Lehet, - teszi hozzá - hogy a tea egy vonzó cikk, de a világ és a császárság olajozott működéséről végeredményben az Alkohol gondoskodik. Nem is szólva arról, hogy legyen szó esküvőről, vagy halotti torról, a halott kísérőitaláról, mindig és csakis az alkohol jöhet szóba.

Az alkohol életbevágó – húzza elő a legerősebb érvet, mint egy adu ászt Mr. Alkohol – mert a gyászszertartások elidegeníthetetlen és egyetlen itala, ráadásul ez így van a legeslegrégebbi idők óta.  A szertartás során a túlvilágra utazó elhunytat a szesz gőzéből felszálló istenek kísérhetik el, senki más. Mr. Alkohol mindezek alapján magabiztosan szögezi le, hogy ő a kínai kultúra elidegeníthetetlen, integráns része. A tradíció egyenértékű a jóval, a helyessel - ez a logika egészen a XIX. század végéig tartotta magát.  Az is igaz, hogy a halotti szertartásokon és áldozatokon egyetlen ital, az alkohol szerepelt és az élők világában a kapcsolattartás, a szociális háló szemeit is alkohollal szőtték szorosra.

Az említett ivászatokkal egybekötött és ébren tartott játékok a Tang dinasztia társasági életének részét képezték. Alkohol, irodalom, műveltség és mámor szorosan összetartoztak, csakúgy, mint napjainkban, és kis hazánkban is, ki tudja miféle folyamatok vezethetnek el majd ennek a megváltoztatásához. Az ivócimborák, irodalmárok játékaival kapcsolatos legderűsebb leírás a 9. századból maradt ránk Huangfu Song: Napok és hónapok a részegség birodalmában. c. művéből. A könyvben a szerző részletesen leírja, hogyan építsünk egy Mámor-tornyot.  Ez a torony a kilátást, a hitvány evilágra való elégedett letekintést szolgálhatja, építésével megspórolható a fáradságos felmászás valami közeli hegyoromra és a toronyban állva, akárcsak a sámánok a dobszó és a tűz mellett úgy érezhetjük: repülünk.

Tea Úr mindennek ellenére nem adja fel és továbbra is azt hangsúlyozza, mennyire értékes és ritka szer is ő, mire Alkohol sem rest felsorolni azokat a fényűző alkohol márkákat, amik a halhatatlanokat, vagy királyokat részegítettek le eredményesen, mióta világ a világ.

Sörsor

De Mr. Alkohol a luxuscikkel való önazonosság magas labdáját is azonnal lecsapja. A leghíresebb gyógyhatású italok, mind neves alkohol márkák, mint a Zhou Ganhe (állandó harmónia), Boluo, Putao, Jiuyun, nem is szólva a részegító italokról, amiket csak a halhatatlanok, vagy császárok ihatnak: Jáde Ámbra szesz, (qiongjiang), Juhua (Krizantém virág), Bambusz levelek  (Zhuye) és íme a Tea nem átallja ezeket a neveket saját magára alkalmazni!!

Vallásos érv

Tea Úr türelmesen végighallgatja Mr. Alcohol érveit és büszkén felel:

„Én Mingcao tízezer növény esszenciája vagyok. Fehér mint a jáde, mégis sárga, mint az arany. Híres szerzetesek, és bölcsek, mind engem használtak a meditációjukhoz, mert elűzöm  a tompaságot és fáradtságot. Engem ajánlanak fel Maitreyának és Guanyin Bódhiszattvának.  Ezer, vagy akár tízezer kalpa alatt  (1 kalpa 4 milliárd év) minden valaha volt buddha engem dicsőített. Az Alkohol családokat tett tönkre, otthonokat dönt romba, buja és elfajult életet okoz.”

Igaz, ami igaz, a VIII. századtól a tea kikövezte a buddhizmus térhódításának útját. A „Dolgok, amiket Feng Úr látott és hallott” c. antológiában már kész tényként szerepel, hogy a tea országszerte elfogadott, bevett és használt szer a kolostorok szertartásaiban. (nincs már messze az időszak, amikor japán szerzetesek hamarosan Japánba is elviszik a teát).

’A déliek – mondja Feng Úr – szeretik a teát, de északon kevesen ismerik. A Kaiyun korban (713-742) a Tai hegyen élt a lingyani  Xiangmo (Ördögűző) mester  A meditáció tanulmányozása során felfedezte, hogy sem enni, sem aludni nem szabad, viszont javasolta tanítványainak, hogy fogyasszanak teát, amit aztán be is tartottak. Elmondhatjuk, hogy a tea jótéteményeit buddhista nyelven fogalmazták meg először.

Az egészségtelen tea

Még hogy egészséges??

A tea csak hátfájást okoz, - veti ellen Mr. Alkohol- épphogy egészségtelen! Ha valaki túl sokat iszik belőle (napi tíz csészét) heréi akkorára dagadnak mint egy (bocsánat – két) dob. Ha pedig három éven át, egyfolytában issza, akkor a hasa pont olyan formát ölt, mint egy béka!

Ma szinte csak a hatása felől közeledünk a tea felé, kritikátlanul elfogadva, hogy meghosszabbítja életünket, megvéd a halálos betegségek ellen. Korai feltűnése idején azonban minden kultúrában akadtak ellenzői, akik nem csupán fölöslegesnek, de ártalmasnak gondolták. Így volt ez a holland és angol kávéházakban, de Budán és Pesten is.

Egy kivonatból ismerjük „Wu Jiong a nagy Helyrehozó” című anekdotát (726), ami a teaivás elleni Breviárium otthona, ami többek között a következőket mondja:

„A tea valóban kitisztítja a lerakódásokat, és blokkokat, de hatása csak ideig-óráig tart. Elgyengíti a Qi-t és olyannyira rossz hatása van a Jingre, hogy  a szervezet egésze számára nagy veszélyt jelent.  Az emberek hajlamosak bármiféle javulást a teának tulajdonítani, de ha valami rosszra fordul, akkor eszükben sincs a teát hibáztatni. Így van ez, ha a szerencse kézzelfogható közelségbe kerül, akkor azt természetesnek vesszük, de ha a betegség támad, akkor hallani sem akarunk felőle.

Öl, butít és nyomorba dönt

Ezen a ponton viszont túlságosan is ingoványos terepre tévedt Mr. Alkohol, Tea úrnak elegendő felhozni, azt ami köztudott, de eltűrt.

„Az Alkohol nyilvánvalóan méreg - állapítja meg Tea Úr -  elhomályosítja a tudatot és aki iszik, a mulatozásból végül csak a barátjai hátán kerül haza.” 

Mr. Alkohol a frontális támadásra kulturális és a tradíciót dicsőítő érvekkel válaszol. A jó zenéhez, szórakozáshoz, udvarias vendéglátáshoz, sőt a művészi előadáshoz, zenéléshez, egyáltalán ahhoz, hogy jól érezzük magunkat elengedhetetlen egy kis alkohol, amire az egyébként olcsóbb tea teljesen alkalmatlan.

A vita kezd elmérgesedni, Tea Úr érzékletesen írja le, hogyan fosztja meg az alkohol a részeg embert emberi méltóságától, szerinte az alkoholizálás igen kulturális, de tanult, felvett és nem természetes szokás. Vitatja az Alkohol által felhozott kulturális, művészeti érvek igazságtartalmát is, majd azzal zárja. 

„A részeg ember a bíró előtt, amikor kiderül, hogy az okozott kárért fizetnie kell, buddhához fog könyörögni, hogy csak ezúttal ússza meg és soha többé nem iszik…"

 

A ma is sokat idézett „Chaji Lun”, „A teáról és alkoholról folytatott vita végül barátságos döntetlennel zárul és megegyezéssel ér véget. Megjelenik a színen Víz úr, aki azt javasolja, mindannyiunk érdekében válasszunk harmadik utat, igyuk ezt is, azt is, ezzel mentsük meg az élet gazdagságát, de lehetőleg tanúsítsunk mérsékletet. Úgy tűnik ez az álláspont azóta sem változott.

A korabeli Alkohol és Tea vitája ellenben már egy új világ, egy olyan új kulturális modell érkezésének a bizonyítéka, amiben a  buddhizmus élenjáró szerepet játszott.

Emlékezetes, hogy a sorsfordítónak számító útján Nixon 1972-ben Kínába látogatott és találkozott Maoval, a találkozót minden tekintetben Zhou En-lai (Csu en Lai) készítette elő. Ikonikus volt látogatásuk Hangzhouban, ahol Nixonnak többször is alkalma volt Long Jinget innia, ezt a teás oldalak sosem felejtik el megemlíteni, ha Long jingről van szó.

Ám ugyanilyen fontos, hogy első találkozójukon nem teát, hanem a legnépszerűbb kínai tisztaszeszt, Moutait, (ami egy baiju 白酒 - fehér ciroklikőr 30-60%) ittak, amitől Nixonnak állítólag könnybe lábadt a szeme, pedig tanácsadói hiába próbálták előtte meggyőzni, hogy inkább ne igyon belőle.

Állítólag két évvel később, amikor Deng Xiaoping az Usába látogatott Henry Kissinger azt mondta neki “Szerintem, ha elég Moutait iszunk, bármit meg fogunk tudni oldani.”

Irodalom:

• Mr. Five Dippers of Drunkenville: The Representation of Enlightenment in Wang Ji's Drinking Poems Ding Xiang Warner and Wang Ji In: Journal of the American Oriental Society Vol. 118, No. 3 (Jul. - Sep., 1998), pp. 347-355 
• Wang Ji and Sui-Tang Literati Culture: A Wild Deer amid Soaring Phoenixes  Ding Xiang Warner   University of Hawaii Press 2003
• James A Benn: Tea in China: a Religious and Cultural History
• Yu Dunpei , Lou  Zikuang: Jiuling congchao (Compendium of Rules for Alcohol 1975